Emlékezzünk és Emlékeztessünk Alapítvány

Támogassa alapítványunkat: 11742441 - 21454978

Emlékezzünk és Emlékeztessünk Alapítvány

Az alapítvány célja, hogy támogassa a holokauszttal kapcsolatos megemlékezéseket, oktatási programokat és társadalmi párbeszédet, elősegítve a múlt tragédiáinak megértését és a jövő nemzedékei számára történő emlékeztetést.

Ez történt: 2025

Alapítványunk mögött egy rendkívül aktív, felemelő és tartalmas programokkal teli első év áll, amelyet szeretnénk a jövőben is folytatni.

Nemzetközi megemlékezések

Az idei év során több emlékhelyre is eljutottunk:

Buchenwald
Bergen-Belsen
Dachau
Mauthausen
valamint három alkalommal Auschwitz-Birkenauba

Hazai programok

Célkitűzéseinket itthon is igyekeztünk minél tartalmasabban megvalósítani:

Fővédnökünk, Kardos Péter, holokauszttúlélő főrabbi templomkörzetében, a zuglói zsinagógában rendeztük meg a Holokauszttúlélők és Igaz Emberek találkozóját, amelyen 43 fő vett részt.
A Hegedűs Gyula utcai zsinagógában jótékonysági koncertet szerveztünk, amelyen kiváló művészek közreműködésével próbáltunk további forrásokat biztosítani munkánkhoz.
Augusztus 2-án, a Roma Holokauszt emléknapján méltó módon emlékeztünk
Szeptember 20.-án, részt vettünk a Radnóti Miklós Emlékmeneten, Győr és Abda között. Ezzel tisztelegtünk Radnóti Miklós emléke előtt.

Cover for Emlékezzünk és Emlékeztessünk Alapítvány

2,795

Emlékezzünk és Emlékeztessünk Alapítvány

Nemzetközi és magyarországi holokauszt megemlékezések, valamit zarándokutak szervezése és azokon minél több jóérzésű ember, kiemelten a fiatalok részvételének támogatása.

Emlékezzünk és Emlékeztessünk Alapítvány

7 days ago

Kedves Barátaink! 🕯️Alapítványunk az idei évben is megszervezi emlékútját Dachauba is, az Alapítvány a budapesti Dohány utcai Zsinagógáért és utazási partnerünk a Smart Travel támogatásának köszönhetően.📅 Időpont: 2026. október 22-25.📧 Érdeklődés és regisztráció:projekt@emema.huA dachaui koncentrációs tábor a Harmadik Birodalom első állandó koncentrációs tábora volt. Az akkori müncheni rendőrfőnök, Heinrich Himmler rendeletére 1933. márciusában hozták létre Dachauban, 20 km-re Münchentől egy volt lőszergyár területén.Tarts velünk ezen a különleges programon, ahol dr. Pécsi Tibor történész, alapítványunk oktatási vezetője előadásait hallhatjuk majd. 🕯️ ... See MoreSee Less

Photo

View on Facebook

Emlékezzünk és Emlékeztessünk Alapítvány

1 week ago

Kedves Barátaink! 🕯️Alapítványunk az idei évben is csatlakozik Tóth Péter Lóránt versvándor barátunk kezdeményezéséhez, a Radnóti Miklós Emléksétához.2026. szeptember 19-én ismét több száz fiatal indul útnak Győr és Abda között, hogy közösen emlékezzünk Radnóti Miklósra. Az út során több megállónál versekkel és személyes megemlékezésekkel idézzük fel a költő életét, sorsát és költészetét.Az Alapítvány a budapesti Dohány utcai Zsinagógáért támogatásának köszönhetően alapítványunk idén is megszervezi a résztvevők oda- és visszautazását.📅 Időpont: 2026. szeptember 19.📧 Érdeklődés és regisztráció:iroda@emema.huTarts velünk!Ez minden évben egy különleges, méltó és nagyon felemelő megemlékezés, amelyen jó együtt lenni, együtt emlékezni és továbbadni Radnóti Miklós örökségét. 🕯️ ... See MoreSee Less

Photo

View on Facebook

Emlékezzünk és Emlékeztessünk Alapítvány

1 week ago

🕯️ MÁRTÍR MEGEMLÉKEZÉS – 2026. SZEPTEMBER 6.Az idei évben szeptember 6-án kerül sor a központi Mártír Megemlékezésre a Kozma utcai zsidó temetőben.Természetesen alapítványunk vezetői és önkéntesei is ott lesznek, és reméljük, hogy még sok jóérzésű zsidó és nem zsidó embertársunk is velünk tart, hogy együtt hajtsunk fejet az áldozatok emléke előtt.Ez minden évben egy nagyon fontos megemlékezés.Emlékezünk azokra, akiket elpusztítottak, és emlékeztetünk arra, hogy az embertelenség, a gyűlölet és a kirekesztés soha többé ne ismétlődhessen meg.TISZTELT HOLOKAUSZT-TÚLÉLŐK!Akik szeretnének a Hitközség által biztosított külön autóbusszal utazni a megemlékezésre, kérjük, írjanak nekünk, és mindenben segítünk!📧 iroda@emema.huLegyünk együtt szeptember 6-án!Emlékezzünk. Hajtsunk fejet. És adjuk tovább az emlékezést a következő generációknak.SOHA TÖBBÉ SHOAH! 🕯️Link: www.facebook.com/share/v/1EC2PJZft1/?mibextid=wwXIfr ... See MoreSee Less

Ez a tartalom jelenleg nem érhető el.

Ez általában olyankor fordul elő, amikor a tulajdonosa csak kisebb csoportnyi emberrel osztotta meg, megváltoztatta a láthatóságát, vagy törölték.

View on Facebook

Emlékezzünk és Emlékeztessünk Alapítvány

2 weeks ago

Figyelmetekbe ajánjuk alapítványunk megtisztelő barátjának Prof. Dr. Karsai Lászlónak a héten megjelent írását. Professzor úr volt 2025- ben a Dachaui emlékútunk szakmai csoportvezetője mint önkéntesünk, ami nagy megtiszteltetés volt a csoport számára. A képen a putnoki zsidó temetőben áll felmenői sírjánál. Írás: Karsai László:Szemben a gonosszal: Válogatott holokauszt-történeteim A lassan bomló Kádár-rezsim idején voltak támogatott, tűrt és tiltott kutatási témák. Amikor az 1980-as évek elején a kandidátusi disszertációmhoz kerestem témát, végül édesapám javaslatát fogadtam el. 1983-ban kezdtem kutatni a magyarországi cigány holokauszt történetét, ami a zsidóüldözésekkel együtt nem volt „tabu-téma”, soha nem tartozott a tiltottak közé, mint például 1956, vagy a szovjet-magyar viszony, valahol a támogatott és a tűrt határán kezelték, inkább a támogatottak kategóriájában volt. Még 1981-ben olvastam a neves politikai gondolkodó, Bibó István: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után c. tanulmányát, amely eredetileg 1948-ban jelent meg. Most csak egyetlen gondolatot idézek Bibótól. Szerinte mindaz, ami a zsidókkal történt, nem mérhető össze például az ártatlanul internáltak, a jogtalanul meghurcoltak, a hadifogságot szenvedtek sorsával, még akkor sem, ha ezekbe is bele lehetett pusztulni, vagy rokkanni. Ilyesmik a történelemben mindig is történtek, szögezte le Bibó: „..de a mértéket azért ne vétsük el: ezek bármelyikét a zsidók tömeges legyilkolásával komolyan egy napon említeni nem lehet más, mint frivolság vagy rosszhiszeműség…” Például a háborúkban általában megkímélték az öregek, asszonyok és gyerekek életét. Bibó kimondta: „Közöttünk járnak és élnek emberek, akik látták vagy tudták az édesanyjukat vagy feleségüket kopaszon és meztelenül mustrálgattatni, bántalmazni és halálba küldeni, közöttünk járnak szülők, akik látták vagy tudták gyermekeiket máglyára dobatni s újszülötteiket a vagon falához veretni, vagy akik a megőrülés határán emésztik magukat azzal az önkínzó és végsőkig alaptalan váddal, hogy miért engedték vagy küldték szeretteiket valamilyen, végül halálba vezető útra. Közöttük szinte derült és felszabadult embereknek tűnnek fel azok, akiknek hozzátartozói bombától vagy váratlan betegségben pusztultak el, s még azoknak is egy fokkal jobb, akiknek hozzátartozói emberi gonoszság és kegyetlenség miatt, de mégis a halálnak valamilyen ismert és megszokott formájában vesztek oda: mert ezeknek az emberek régi és meghitt barátjával, az absztrakt, személytelen Halállal van dolguk, nem pedig a tébolynak, a szadizmusnak és az emberek által mesterségesen csinált sűrített Borzalomnak azokkal a képeivel, amelyektől alig lehet szabadulni.”Az „önkínzó és végsőkig alaptalan [ön]vádra” csak két példát: 2002 végén kaptam meg a neves tévés személyiségtől, Horvát János barátomtól nagybátyja, dr. Deák Pál naplóját. Deák orvos volt, és 1945 tavaszán, amikor a munkaszolgálatból hazatért, megtudta, hogy imádott feleségét 1944 novemberében deportálták. Útnak indult, hogy felkutassa. A következő hetekben május közepétől július elejéig Bécsen, Prágán, Theresienstadton és Bergen-Belsenen keresztül bejárta fél Európát, úgy számoltam, hogy kb. 3000 kilométert tett meg, és közben szinte minden nap írta a naplóját. „Beszélgetett” a deportált feleségével, felidézte megismerkedésük és fájdalmasan rövid ideig, alig hat évig tartó boldog házasságuk megannyi epizódját. Naplója megrendítően szép, hosszú szerelmi vallomás, egyben érdekes, informatív útleírás a lerombolt Ausztriáról, Németországról. Deák doktor az utolsó pillanatig reménykedik, hogy élve megtalálja a feleségét, de csak azt tudta kideríteni, hogy hol pusztult el. Útközben többször is keserűen és igazságtalanul vádolja magát, hogy miért nem maradt mellette a nyilas uralom idején, miért vonult be egy „védett” zsidó munkásszázadba, miért nem próbáltak együtt bujkálni. A naplót publikáltam, hosszú bevezetőt írtam hozzá, telezsúfoltam lábjegyzetekkel. Valahogy megpróbáltam eltávolítani magamtól a szöveget. Kisebbik fiam kérdezte, amikor elolvasta ezt a naplót, hogy tudok ilyen végtelenül szomorú szövegeket olvasni nap mint nap. Tréfával ütöttem el a kérdését. Valami olyasmit mondtam, hogy tudok azért mosolyogni, legalább magamban, amikor valamelyik háborús bűnös felakasztásáról szóló dokumentum kerül elém. Azt tudom, hogy édesapám soha nem bocsátotta meg magának, hogy nem próbált Budapestről Putnokra visszajutni, hogy nem tudta elkísérni a halálba édesanyját. Volt, hogy keserű önváddal, szinte irigyen emlegette egyik barátját Gottlieb Lászlót, hogy neki bezzeg sikerült, visszajutott Putnokra. Pedig ő elkísérte egészen a Keleti pályaudvarig, még útközben is próbálta lebeszélni a végzetes útról. Értetlenül kérdeztem: jobb lett volna, ha édesanyáddal együtt halsz meg, mint Gottlieb? Csak megrántotta a vállát, nem felelt.Sokan nem értik, mi a különbség a holokauszt és a történelemben addig ismert népirtások között. Yehuda Bauer, a Yad Vashem egyik legkiválóbb, legeredetibb történésze definíciója szerint nem az áldozatok száma teszi egyedivé a holokausztot. A nácik több millió lengyelt, ukránt, oroszt stb. is megöltek, csak a hadifogságba esett Vörös Hadsereg katonák közül 3 millió pusztult el. Nem azért ölték meg a zsidókat, mert katonai szempontból veszélyt jelentettek, megölték a nőket, az öregeket, a csecsemőket, a járóképtelen betegeket is. Nem volt a holokausztnak vallási oka. Megölték a vallásos és vallástalan, a jobboldali, baloldali, cionista és anticionista zsidókat is. Nem a haláltáborok, a gázkamrák, a krematóriumok teszik egyedivé a holokausztot, a kb. 6 millió zsidó áldozat jóval több mint felét „hagyományos” módszerekkel, pl. agyonlövés, halálra dolgoztatás ölték meg, több százezren pusztultak el a gettókban, gyűjtőtáborokban éhezés, betegségek következtében is. Áttéréssel sem lehetett megmenekülni, például Magyarországon akinek két nagyszülője, praktikusan az egyik szülője izr. vallású volt, deportálták, megölték. Nem a pénzükért, vagyonukért ölték meg a zsidókat, a gettókba, gyűjtőtáborokba zsúfolt zsidókat már előzőleg kirabolták. Megölték a munkaképes zsidó férfiak és nők döntő többségét is, erről egyébként 1943 októberében Posenben maga Heinrich Himmler az SS Birodalmi vezetője is önkritikusan nyilatkozott magasrangú náci katonai és SS vezetők előtt. A holokauszt azért tekinthető különlegesnek, egyedinek, de nem felsőbbrendűnek a történelemben addig előfordult népirtásokhoz képest, mert először fordult elő, hogy egy állam vezetői kitervelték, eldöntötték, hogy valamennyi zsidót meggyilkolják. Ez a célkitűzés teszi egyedivé a holokausztot.Soha nem érdekelt, hogyan kínozták, alázták meg, gyilkolták halomra a zsidókat, szlávokat, a cigányokat, Jehova tanúit, politikai ellenfeleiket stb. a nácik. Főleg azt kutatom, hogy kik voltak a gyilkosok, miért öltek és kiket öltek meg, kik próbáltak a náciknak ellenállni, kik nem, és kik kollaboráltak a tömeggyilkosokkal. Előadásom időkeretét szétfeszítené, ha megpróbálnám vázolni, mikor (valószínűleg 1941 nyarán-kora őszén) és kik döntötték el (Hitler, talán az SS Birodalmi Vezetőjével (Reichsfüher-SS) Heinrich Himmlerrel és a Birodalmi Biztonsági Főhivatal – Reichssicherheitshauptamt/ RSHA – vezetőjével, Reinhard Heydrichhel együtt) és főleg miért, hogy a lehető legtöbb zsidót megölik.1983-ban Magyarországon semleges, politikai szempontból érdektelen téma volt a cigány és a zsidó holokauszt. Nekem csaknem egy évtizedet kellett várnom, amíg először neveznek hajdani cigány barátaim széles nyilvánosság előtt történelemhamisítónak, neonácinak azért, mert bebizonyítottam, hogy a magyar cigány holokauszt áldozatainak száma nem kb. 70.000-, mint ők sokáig hitték, hanem néhány ezer ember. Gerő András történész hajdan Magyar Bálint szabaddemokrata oktatási miniszter szélső liberális tanácsadója, már Schmidt Mária udvari történészeként csak magyarellenesnek nevezett. Ezt jobban viseltem, mint a neonáci-minősítést és visszakérdeztem: értem én, hogy megpróbálja a magyar holokauszt történetét is meghamisítani, megkísérli ő is Horthy Miklós kormányzót is rehabilitálni, az nem érdekel, hogy miért, engem csak az érdekel, hogy mennyiért.Édesapámmal a holokausztról még gimnazista koromban sem beszéltünk szinte soha. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy ő, aki olyan sok embernek segít (nyugat)német kárpótlási pénzhez jutni, kért-e ilyen kárpótlást. Keserű gúnnyal kérdezett vissza: „Fiam, szerinted hány márkát kérjek az Auschwitzban meggyilkolt édesanyámért?” Másokkal sem akart, vagy tudott édesanyjáról és a többi, Auschwitzban meggyilkolt putnoki rokonáról, ismerőseiről, barátairól beszélni. Véletlenül, már a halála után került elém a hagyatékából egy csomó kézzel írott levél, írója 1956-1958 táján nagy és titkos szerelme volt. Azt kérdezte édesapámtól az egyik levelében, hogy mit jelent az, hogy édesanyád „elment”? Deportálták, meggyilkolták, ha igen, miért nem ezt mondtad?Még iskolás voltam, egyszer júniusban váratlanul, valamiért hazaszaladtam. A nagy lakásban be voltak húzva a függönyök, a redőnyök leeresztve, édesapámat a nappaliban egy szál gyertya mellett találtam. Úgy nézett rám, hogy jobbnak láttam szó nélkül sarkon fordulni. Akkor már a második feleségével élt, aki csak annyit mondott nekem: tudod, ilyenkor emlékszik-gyászolja az édesanyját. Villámcsapásként ért a felismerés: mi otthon soha nem ünnepeltük június 14-ét, édesapám születésnapját, pedig nálunk, zsidóknál a születésnap az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb családi ünnep. A putnoki zsidókat, köztük nagymamámat valamikor 1944. június 12-15. körül deportálták a miskolci gyűjtőtáborból az auschwitz-birkenaui haláltáborba. Erről Ferenczy László csendőr alezredes, a német és magyar deportáló „illetékesek” közötti összekötő tiszt úgynevezett „napi jelentéseiben” beszámolt. Vagy putnoki holokauszt-túlélőktől értesült arról, mikor deportálták az édesanyját, ám valószínűbb, hogy ezeket az 1944-es Ferenczy-jelentéseket édesapám már évtizedekkel előttem látta. Én csak akkor, amikor az 1990-es évek elején a deportáló BM-államtitkárok, Endre László, Baky László, és főnökük, Jaross Andor belügyminiszter népbírósági anyagát rendeztük sajtó alá Molnár Judit kollégámmal.Visszatérve 1983-hoz, akkor a nagyobbik fiam 6-, a kisebbik 3 éves volt. Egyik este teljesen „kiborulva” értem haza az Országos Levéltárból. Édesanyjuk, Éva gyorsan lefektette a fiúkat aludni, és kijött hozzám az Attila úti lakásunk apró erkélyére. Azonnal elkezdtem neki mesélni, hogy egy Auschwitz-túlélő kézírásos vallomása került elém. Sok-sok kisgyereket, még csecsemőket is a nácik élve temettek egy nagy gödörbe, homokot, földet toltak rájuk, és a föld felettük még sokáig mozgott, hullámzott, egy-egy kis kar néha kiemelkedett a homokból, majd visszahanyatlott. Éva elsápadt, rosszul lett, és nagyon határozottan közölte velem: vagy abbahagyom a holokauszt kutatását, vagy otthon egy szót sem mesélek arról, mit olvastam aznap. Ebben maradtunk. Ez nem jelentette azt, hogy időnként ne tudtunk volna a holokausztról is beszélgetni. Amikor a Holokauszt c. könyvemen dolgoztam, több száz oldalnyi fénymásolt dokumentumot tettem elé. Ezeket a Magyar kir. Külügyminisztérium és a holokauszt c. akkor még tervezett akadémiai doktori disszertációmhoz gyűjtöttem hosszú évekig. Kértem, hogy válogassa ki a legjobb, legérdekesebb, akár legiszonyatosabb diplomáciai jelentéseket, mert ezeket majd csak a „nagydoktorimban” fogom idézni, ismertetni. Aztán Szálasi Ferenc magával sodort, többek között Ormos Mária professzor bíztatására a nyilas vezér életrajzát adtam be akadémiai doktori disszertációként. A Holokauszt c. könyvem 2001-ben megjelent ugyan, de lehetett volna sokkal jobb, érdekesebb is.Egyszer sírtam el magam kutatás közben. Ez 1984-ben Brüsszelben történt. A II. világháború történetével foglalkozó tudományos intézet könyvtárában került elém az akkor még nem világhírű „Auschwitz-album”, és megláttam az egyik képen egy nagymamát és unokáit a gázkamra felé menni. 20 évvel később már viszonylag higgadtan győzködtem tanítványaimat, ez a nagymama nem egy csecsemőt, hanem valamelyik unokája babáját viszi a bal hóna alatt.Fizikailag rosszul először, de messze nem utoljára 1991-ben az akkor még létező Új Magyar Központi Levéltár kutatótermében lettem. Az UMKL-ben őrizték a Népbíróságok Országos Tanácsa iratait, ott olvastam, jegyzeteltem Endre László utolsó szó jogán mondott beszédét. Endre többek között azt fejtegette, hogy: „A zsidóság más, mint a magyarság. Más a zsidó, mint faj, mint vallás és szellemileg gyökértelen. A zsidó talajtalan, gátlásai, beltenyésztése folytán dekadens.” Ilyen és ehhez hasonló szövegeit már ismertem. Akkor lettem rosszul és tántorogtam ki a Mátyás templom elé egy kis friss levegőt szívni, amikor Endre azt kezdte fejtegetni, hogy még gödöllői főszolgabíró korában elment szülőotthonokba, anyakönyveket is tanulmányozott és megállapította, hogy például Dány községben, miután oda egy zsidó orvos telepedett be, hat év alatt nagymértékben csökkent a születések száma. Rájöttem, hogy Endre tényleg komolyan azt hiszi, hogy ez a dányi zsidó orvos futószalagon végezte a küreteket, halomra ölte a magyar embriókat.Amit többek között az elmúlt 43 évben megtanultam, megértettem, az volt, hogy nem igaz, hogy az anyai/apai szeretet a legerősebb ösztön, érzelem, bármi a világon. Olvastam halott rabtársa húsát evő holokauszt túlélőről, másokról, akik saját apjuk, testvérük utolsó kenyérdarabkáját lopták el, zsidó kápókról, akik a jobb ellátásért képesek voltak agyonverni saját testvérüket, édesapjukat. és tudok a csecsemőjét a varsói gettóban megfojtó anyáról. A nő beleőrült tettébe, deportálásuk előtt az Umschlagplatz-on a saját torkát szorongatta, és üveges tekintettel azt hajtogatta: „Miért fojtottam meg?” Férjével és a kisgyerekével bújt el az előkészített rejtekhelyen. „Amikor a rendőrök elmentek mellettük, a gyerek felsírt, az anya pedig rémületében a saját kezével megfojtotta. A sírást és a gyerek hörgését meghallották és felfedezték a rejtekhelyet.”-írta Władysław Szpilman. Baruch Milch orvos volt egy lengyel kisvárosban. A náci megszállás alatt a feleségével, sógornőjével, sógorával és az ő hároméves Éliás-nevű kisfiával egy tanyán próbáltak elrejtőzni. Naplójában csak B-nek nevezi a tanya ukrán tulajdonosát, aki folyamatosan fenyegette őket, hogy a kisfiú nem maradhat velük, túlságosan élénk, valamennyiüket el fogja árulni. Sógora is orvos volt, végül nem bírta tovább, saját kezével fojtotta meg a kisfiát.1983 és 1986 között, haláláig sokat beszélgettem édesapámmal, neki bármilyen holokauszt történetemet elmesélhettem. Ritkán „sztorizott”, de egyszer elmesélte, hogy amikor 1940 után Pesten a Rabbiképzőbe járt, özvegy édesanyja nem nagyon tudta a putnoki vaskereskedésük jövedelméből támogatni, ezért magánórákat adott. Jól tudott németül, nagyon művelt volt, szerették a tanítványai. 1945 után a Rabbiképző előtt összetalálkozott egy valaha gazdag mérnökkel, akinek a kisfiai kedvenc tanítványai közé tartoztak. Édesapám első kérdése az volt, hogy mi van a fiúkkal. A mérnök azonnal elkezdte magyarázni, hogy az ostrom idején ők is bujkáltak, sokan voltak a lakásban, egy szekrény mögött volt a rejtekhelyük egy apró szobában, és valami olyasmit mondott: „Emlékszik, Bandikám, milyen fegyelmezetlenek, rendetlenek, hangoskodók voltak a fiúk, nagyon veszélyes volt, féltünk, hogy lebukunk… ezért egyik délután levittem őket az utcára, jó messzire a rejtekhelyünktől, és azt mondtam nekik, hogy várjanak, mindjárt jövök.” Édesapám a mérnököt szó nélkül otthagyta, de sokáig nem tudott tőle szabadulni. A mérnök nap mint nap várta Rabbiképző előtt, és próbálta neki megmagyarázni, hogy miért is tette, amit tett. Talán valamiféle megértést, feloldozást várt édesapámtól.Tudunk olyan auschwitzi rabról, aki a társaival egy targoncán nagy halom meztelen hullát tolt. A rakomány felborult, az egyik szerencsétlen rab a hullák alá szorult, mire kiszabadították, megőszült. Auschwitzban nem nagyon mutogatják a látogatóknak a Gestapo hajdani börtönben azt a szűk alagsori beton kockát, ahová élve zártak be pl. szökést megkísérlő foglyokat. Egymástól alig fértek el, sem enni, sem inni nem kaptak, ott sötét volt, egy idő múlva megőrültek, egymásnak estek, nem folytatom.Néha egy első pillantásra egyszerű kérvénytől is még mindig meg tudok döbbenni. Dr. Gottesmann Jolán tanárnő 1945 nyarán kérvényezte felvételét a kecskeméti Angolkisasszonyok Intézetébe történelem tanárnak, 12 évi „zárdaszolgálatára” és arra hivatkozott, hogy családtagjaival együtt 1944-ben Auschwitzba deportálták, de ő egyedül „sajnos” túlélte. Kérvényét elutasították.Szegedi tanítványaim egyszer kérték, hogy a nácik úgynevezett álorvosi kísérleteiről beszéljek nekik. Egy napot töltöttem az USHMM fotótárában, végül az ott kigyűjtött és lemásolt fényképek töredékét sem mutattam meg nekik, és most önöket is megkímélem ezektől. A döntő többsége ezeknek az álorvosi kísérleteknek teljesen értelmetlen volt orvos-szakmai szempontból. Végeztek fagyasztásos „kísérleteket”, alacsony nyomású kamrákba zártak embereket, voltak foglyok, akiknek csak tengervizet adtak inni, és feljegyezték, hány nap alatt pusztulnak el. Az egyik auschwitzi orvos azt figyelte, hogy mikor hal éhen egy-egy rab, és a hullákat azonnal felboncolta.Változatos módszerekkel kísérleteztek, sugárzással, vegyszerekkel, gyógyszerekkel. Megpróbálták kideríteni, hogyan lehetne a szláv nők millióit meddővé tenni. Voltak olyan áldozataik ezeknek az álorvosoknak, akiknek a vaginájába izzó vasrudat döftek.Jean-Paul Sartre szerint: „…l’enfer – c’est les autres” „… a pokol – az a Többiek.” Peter Benchley regényéből, amely egy nagy fehér, emberevő cápáról szól, Stephen Spielberg készített nagysikerű horror-filmet. Voltak, akik felháborodtak, hogy mennyi rémséget, borzalmat művel ez a cápa. Nekik válaszolt Feleki László 1976 végén: leszögezte, hogy a cápát semmiféle faji vagy vallási előítélet nem vezeti, nincs tekintettel osztályszempontokra, nem ismeri az akasztófát, a karóba húzást, senkit sem kínoz meg, nem épít gázkamrát és krematóriumot, a cápa táplálkozik.Volt egy tanítványom, ragyogó intellektus, remek történész lehetett volna belőle. Egymás után jelentek meg holokauszt tárgyú tanulmányai rangos magyar folyóiratokban. Egy nap eljött hozzám, és bevallotta, hogy rémálmai vannak: éjszakánként egyre többször arra „ébred”, hogy egy nagy házban, néha kastélyban van, és jönnek érte a nácik, elfogják, deportálják. Azt tanácsoltam neki, hogy azonnal keressen magának más kutatási témát. Ma tudtommal jól menő, sokat kereső könyvelő. Én szerencsémre, szinte soha nem szoktam álmodni, ha meg nagyritkán igen, akkor legfeljebb azt, hogy mély szakadékba zuhanok, semmi vész, a magasban ébren is szédülök. Korlátaimat azért ismerem. Őszintén meglepődtem, amikor két volt tanítványom, Kádár Gábor és Vági Zoltán egyszer elmesélte, hogy több hétig kutattak az auschwitzi tábori múzeum levéltárában. Sürgette őket az idő, olcsó volt a levéltár vendégszállása, kutatásuk idején nem hagyták el a koncentrációs tábor területét, az sem zavarta őket, hogy esténként a tábor kapuit bezárták, őket is „bezárták”. Én erre nem lennék képes, 50 éves koromig nem is mertem Auschwitzba elmenni, aztán persze többször is voltam, főleg akkor, amikor a Páva utcai első magyar állandó holokauszt kiállításon dolgoztunk többek között a Kádár-Vági szerzőpárossal is.Nem vagyok nagyon babonás, arcizmom sem rándult, amikor 2026. április 29-én Miskolcon a levéltárban megláttam apai nagyapám halotti anyakönyvi kivonatát. Hónapra, napra pontosan 13 évvel öcsém születésnapja előtt 1940-ben tüdőgümőkórban halt meg. 1991-ben jártam életemben először Berlinben. A GPS-t akkoriban legfeljebb az izraeli és amerikai kommandósok ismerték, jómagam pedig még térkép segítségével is bárhol el tudok tévedni. Kerestem a Wilhelmstrasse környékén Hitler utolsó bunkerét, nem találtam. Lassan mentem, meg-megálltam, böngésztem a térképet, és egyszer csak úgy éreztem, hogy a földből, a mélyből valami nagyon rossz keményen gyomorszájon vág. A fájdalomtól összegörnyedtem, majd felegyenesedtem, körülnéztem és rájöttem, hogy ott álltam a Führer bunkere fölött.Nietzsche figyelmeztetett: „Aki szörnyetegekkel harcol, ügyeljen, nehogy közben szörnyeteggé váljék. És ha sokáig pillantasz a mélységbe, a mélység is beléd pillant.” Néha, nem is ritkán úgy érzem, farkasszemet nézek a gonosszal. Talán apai nagymamám is segít, hogy ne adjam fel, nem én fogok először pislogni. ... See MoreSee Less

Photo

View on Facebook

Emlékezzünk és Emlékeztessünk Alapítvány

2 weeks ago

Szeretettel ajánjuk figyelmetekbe együttműködő partnerünk a fantasztikus Romano Glaszo együttes programját! ... See MoreSee Less

Photo

View on Facebook

Emlékezzünk és Emlékeztessünk Alapítvány

2 weeks ago

Az alábbi linken található a vasárnapi megemlékezésünk a Roma Holokauszt Emléknapjáról. Köszönjük az anyagot a III. kerület Önkormányzatának! 🙏link: ... See MoreSee Less

romaholocaust_aug2.mp4

drive.google.com

View on Facebook

Kardos Péter Főrabbi Üzenete

Kardos Péter
Főrabbi
Holokauszt-túlélő

EMEMA Fővédnök

Rólunk

Az alapítvány küldetése, hogy ápolja a holokauszt áldozatainak emlékét, és közvetítse a történelmi események tanulságait a jelen és a jövő generációi számára. Arra törekszik, hogy elősegítse a megemlékezést és a múlt tragédiáinak feldolgozását, miközben a tolerancia, az együttérzés és a társadalmi felelősség értékeit közvetíti.

Fontosnak tartja, hogy a megemlékezés ne csak a múltra irányuljon, hanem aktív cselekvésre ösztönözzön a társadalmi igazságosság érdekében. Az alapítvány programjai minden korosztály számára lehetőséget kínálnak a tanulásra és az emlékezésre, így biztosítva, hogy a történelem ne merüljön feledésbe.

Küldetésünk

A holokauszt áldozatainak emlékének megőrzése és a történelmi tudatosság erősítése. Célunk, hogy elősegítsük a megemlékezést, oktatást és párbeszédet, miközben a tolerancia és együttérzés értékeit közvetítjük a jövő generációi számára.

Értékeink

Hiszünk abban, hogy a tudás és a párbeszéd segíthet abban, hogy a jövő generációi egy befogadóbb, igazságosabb társadalomban éljenek. Célunk, hogy erősítsük az együttérzést és a közösségi felelősségvállalást, miközben a társadalmi igazságosság elérésére törekszünk.

„Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm beszámolóját az alapítvány létrehozásáról, ennek célkitűzései jelentős vállalást tükröznek: a jelen és múlt igazságának jövőbemutató szolgálatát. Ennek a feladatnak a teljesítése nagyban hozzájárul népünk összetartásának és alkotó lelki békéjének építéséhez. Munkájukhoz sok sikert és áldást kívánok!"

Erdő Péter bíboros, prímás, teológus, kánonjogász

„Gordon Gábor úr évtizedek óta elkötelezetten és szenvedélyesen munkálkodik a holokauszt áldozataira való emlékezésért és emlékeztetésért hazánkban. Személye és munkája jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a náci és nyilas brutalitás áldozatai előtti tisztelgés számos magyar ember kultúrájának részévé lett. Sokat tett, hogy a történelmi emlékezés a fiatal nemzedékek számára élő maradjon. Most új alapítvány elnökeként fogja a küldetését folytatni elfogadóbb és emberibb társadalomért, melyben erős az emlékezés és a felelősségvállalás egymásért. A Mindenható áldása kísérje életét és munkálkodását!"

Németh Sándor

Hit Gyülekezete, vezető lelkész

„Emlékezni és emlékeztetni. 20 éve erről szól Gordon Gábor élete. 20 év alatt csapatával többezres meneteket szervezett, (mindegyiken ott voltam), túlélőket, másodgenerációsokat, diákokat vittek Auschwitzba, Izraelbe. Vagonkiállításukat majd mindegyik magyar városban láthatták, történelemórákat hallgathattunk ZOOM-on a nácizmusról, a lágerekről. Sajnos a következő 20 évből már csak keveset láthatok, de biztos vagyok abban, hogy céljait csapata segítségével az új szervezetben az EMEMA-val is sikerre viszi."

Spieler Marietta

Holokauszt-túlélő

„Nehéz megfogalmazni azt az érzést, mikor a túlélők találkoznak. Először látjuk egymást, de megértjük és ismerjük egymás érzéseit gondolatait. Ezt az érzést, ezeket a találkozásokat Gordon Gábornak köszönhetem. Gábor csináld tovább, hogy amig még élünk el tudjuk mondani a fiataloknak: mi is történt 1944.-ben."

Fedrid Gábor

Holokauszt-túlélő

„Gordon Gábor hiteles ember, jó szervező, elkötelezett harcosa az emlékezetpolitikai küzdelmeknek. A „terepen” dolgozott és dolgozik ma is, tanít, a fiataloknak és a holokauszt-túlélőknek és kortársainak is megpróbálja érthetővé tenni, ami a holokauszt idején történt. Most többek között „zarándokutakat” szervez, de nem Jézus és a katolikus szentek nyomában jár majd, hanem a nácik és cinkosaik tömeggyilkosságainak színtereit fogják felkeresni. Javaslom, hogy az úticélok közé vegyék fel Treblinkát, Lublin-Majdaneket és Sachsenhausent is. Ha lehet és tudok, szívesen segítek, például a Holokauszt c. könyvem (Pannonica Kiadó, Budapest, 2001) egyik fejezetével."

Dr. Karsai László

Történész, Professor emeritus

Csapatunk

Csapatunk elkötelezett és szenvedélyes szakemberekből áll, akik a holokauszt történetének megőrzését és a társadalmi tudatosság növelését tűzték ki célul. Munkatársaink különböző területeken, mint oktatás, kutatás, kommunikáció és eseményszervezés dolgoznak, hogy programjaink hatékonyan elérjék közönségünket és támogassák a megemlékezést. Csapatunk tagjai közösen dolgoznak azon, hogy a múlt tanulságait a jövő számára is átadhassuk.

Jávori Ferenc "Fegya"

Alapító

Kossuth-díjas zenész, zeneszerző, előadóművész, érdemes művész.

Dr. Bauer Viktor

Alapító

Osztályvezető gyermekorvos

Gyene-Bandi Ágnes

Kurátor

Gordon Gábor

Kuratóriumi Elnök, Alapító

Baglyos Natália

Kurátor

Novák Ilona

Kurátor

Barta Judit

Kurátor

Kissné Balázs Barbara

Kurátor

Renkó Mária

Grafikus

Rajnai Kriszitina

Online Megjelenések, Grafikus

Pécsi Tibor

Történész, Projekt és Oktatási Vezető

Dr. Rosinger Irma

Projektvezető

Dr. Nagy Lívia

Vezető Önkéntes

Sziklainé Lengyel Zsófia

Történetmentő, Vezető Önkéntes

Dr. Szilágyi Gergely

Vezető Őnkéntes

Villányi Zsuzsa

Vezető Őnkéntes

Elérhetőségeink

Ha kérdése van, vagy többet szeretne megtudni programjainkról, keressen minket elérhetőségeinken.
Közösségi oldalainkon is nyomon követheti legújabb híreinket és eseményeinket.

Kontakt

Email

info@emema.hu

Együttműködő Partnereink

Iratkozzon fel a hírlevelünkre!

Ne maradjon le legfrissebb híreinkről, programjainkról és eseményeinkről! Iratkozzon fel hírlevelünkre, és rendszeresen tájékoztatást küldünk a holokauszt emlékére és oktatására vonatkozó kezdeményezéseinkről. Maradjon naprakész és legyen része a közösségünknek!

Impresszum

Adatvédelmi Tájékoztató

Alapító Okirat

Emlékezzünk és Emlékeztessünk Alapítvány

Ez történt: 2025

Alapítványunk mögött egy rendkívül aktív, felemelő és tartalmas programokkal teli első év áll, amelyet szeretnénk a jövőben is folytatni.

Nemzetközi megemlékezések

Hazai programok

Gimnáziumi Programok, Városi Séták és Temetőlátogatások

Nemzetközi Eseményeink (2026)

Magyarországi Eseményeink (2026)

Emlékezzünk és Emlékeztessünk Alapítvány

Kardos Péter Főrabbi Üzenete

Lo tiskách! Isten nem enged felejteni!

Rólunk

Küldetésünk

Értékeink

Csapatunk

Jávori Ferenc "Fegya"

Dr. Bauer Viktor

Gyene-Bandi Ágnes

Gordon Gábor

Baglyos Natália

Novák Ilona

Barta Judit

Kissné Balázs Barbara

Renkó Mária

Rajnai Kriszitina

Pécsi Tibor

Dr. Rosinger Irma

Dr. Nagy Lívia

Sziklainé Lengyel Zsófia

Dr. Szilágyi Gergely

Villányi Zsuzsa

Elérhetőségeink

Kontakt

Email

Együttműködő Partnereink

Miniszterelnökség

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

MAZSÖK

NÜB

MEASZ

Smart Travel

Primart Galerie

Lengyel Intézet

Alapítvány a budapesti Dohány utcai Zsinagógáért

Iratkozzon fel a hírlevelünkre!